Rackák tartásával és tenyésztésével foglalkozom, ami igen jó a kutyák képzésében. Őshonos fajtaként igazán fél a kutyától, jó felkészülést biztosítanak.
Bárányok, kosok időnként kaphatók.

A rackákról
A magyar racka juh régi magyar juhfajta, amely egyes elképzelések szerint a honfoglalás óta a magyarok társa volt. Sokáig az alföldi birkapásztorok meghatározó állata volt, mára azonban a magyarországi összállományban a többi hagyományos fajtával (cigája, cikta) együtt sem tesz ki 5%-ot példányszámuk.
A rackajuhok őse az arkal, ez az egyetlen nagy testű vadjuh, amelynek hosszú farka van, és Délnyugat-Ázsiában élt, ahol a juhok háziasítása végbement. Bökönyi Sándor régészeti kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magyar racka a népvándorlás korában jelent meg a Kárpát-medencében, de nincs adat arra, hogy melyik népcsoporttal érkezett. Sokatmondó az a nyelvészeti adat, hogy őseink a finnugor eredetű juh szót eredetileg csak a rackára értették. Matolcsi János szerint a honfoglaláskori juhoknak nem V alakú, pödrött szarva volt, hanem vízszintes tengely körül csavarodott. Első régészeti és írásos emlékei a 16-17. századból maradtak fenn, már a V-alakú szarvú példányokról.
Évszázadokon keresztül hazánk és a környező országok között élénk juh- és juhbőrkereskedelem folyt, erről már 1255-ből vannak adatok. A legtöbb juhot 1737-ben szállították ki, 124129 db-ot. A 19. század második fele óta a finomgyapjas fajták, elsősorban a merinó szorította vissza. 1903-ban már kipusztulófélben lévő fajtának tartották. A II. világháború után kis számban csak Hortobágyon és környékén maradt fenn, ezért terjedt el az 1950-es években a hortobágyi racka juh elnevezés.
Egyedülálló különlegessége a mindkét nemre jellemző, V-alakban elálló, egyenes, sokszorosan csavart szarv, amely valószínűleg mutációt követően jött létre, és szelekció eredményeként terjedt el, de lehet, hogy a törökökkel délről érkezett.
A racka közepes termetű juh, a kosok marmagassága 72 cm, tömegük 55-75 kg, kb. 0,5 m hosszú, csavart szarvaik tengelye 90-110°-ot zár be. Az anyajuhok kisebbek: átlagosan 66 cm magasak, tömegük 35-45 km, szarvuk pedig átlagosan 30 cm-es, és 50-60°-os szöget zár be.
A racka gyapja meglehetősen durva, 120-200 mikron közötti, tincses szerkezetű. Szőre hosszú, 25–30 cm. Két fajtaváltozata létezik, a fehér és a fekete. A ritkább fekete színváltozat bárány korától kezdve teljes szőrzetét tekintve fekete, és bőre, körme és nyelve papaszürke. Egy éves kora után megjelennek szőrzetében az ősz szálak, „darusodásnak” indul. A fehér változat gyapja krémszínű, a pofa és a lábak viszont világosbarnák. A fiatal fehér rackák születésükkor vagy teljesen barnák, vagy elöl barnák és testük hátsó részén sárgásfehérek. Ez utóbbi változat gyapja hosszabb és hullámosabb a feketéénél. A fehér szín recesszív a feketével szemben, a fehér racka mindig homozigóta, míg a feketében sok a heterozigóta. Ennek eredményeképpen két fehér színű egyed utóda mindig fehér lesz, ám a fekete nyájakban gyakori a fehér bárány.
A racka gyapja nem értékes, viszont gereznájának kultúrtörténeti jelentősége van: abból készült a pásztoremberek ismert subája.
Gyenge húsformákat mutat, húskitermelése kedvezőtlen, de húsa tápláló, jó minőségű, ízletes, faggyúval kevésbé átszőtt. Jövőbeni bioélelmiszerként való felhasználására már lépések történnek. A fajta jó tejelőnek számít, a bárányok választása után kb. 60 liter tejet ad. tejét feldolgozzák, legtöbbször sajtokat készítenek belőle. A racka általában tél végén, tavasz elején ellik, többnyire egy bárányt. Ikerellés előfordulhat.
1983-ban alakult meg a Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület, amelynek célja többek között a fajtatiszta tenyésztés és génbankként való megőrzés
Jelenleg főleg genetikai tisztaságának megőrzése miatt tenyésztik, egyre több helyen látható mint turistalátványosság. A Fertő-Hanság Nemzeti Park, a Körös-Maros Nemzeti Park és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park nagyobb rackanyájakkal rendelkezik. A fehér és fekete magyar racka juhot védett és őshonos állatfajtának nyilvánította együttes rendeletében a földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. |